7) A papok-lelkipásztorok feladata

       Ferenc pápa tőlük külön hitet kér, kilépést a passzivitásból: „Nem maradhatunk többé csöndben, nem várakozhatunk passzívan a templomainkon (plébániáinkon) belül, el kell jutnunk az egyszerű, megőrző lelkipásztorkodástól a határozottan missziós lelkipásztorkodásig. Ez a feladat az Egyház legnagyobb örömeinek a forrása is: ’Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akiknek nincs szüksége a megtérésre’ (Lk 15,7).” (EG 15)

       A lelkipásztoroknak NEMET kell mondaniuk bizonyos magatartásformákra:
      „Egyesekben hivalkodó törődés mutatkozik az Egyház liturgiája, tanítása és presztízse iránt anélkül, hogy érdekelné őket a valós belehelyezkedés Isten népébe és a történelem mai, konkrét szükségleteibe. Ily módon az Egyház múzeumi tárggyá alakul. De megmutatkozhat ez az életstílus menedzseri tevékenységekben isi, telve (építkezéssel), statisztikákkal, tervekkel. Hiányzik a megtestesült, megfeszített és feltámadott Krisztus pecsétje. Közben nem keresik a távollévőket (a misszió lehetőségeit), a Krisztusra szomjazó sokaságot.” (94)

      „Az Egyház ma addig mer elmenni, hogy felismer szokásokat, amelyek nem kötődnek közvetlenül az evangélium magvához. Szépek lehetnek, de az evangélium átadásában már nem ugyanazt a szolgálatot nyújtják, mint valamikor. Ne féljünk felülvizsgálni ezeket. A kifejezési formák megújítása szükséges, hogy a mai embernek átadjuk az evangéliumi üzenet változatlan tartalmát.” (43, 41)