Napi Evangélium (Lk 18,1-8)

Imádkozz szüntelenül!
A mai evangéliumi példabeszédben egy bíró szerepel, aki késlekedik ítéletet hozni egy özvegy ügyében. Nem fontos számára a kiszolgáltatott helyzetben lévő özvegyasszony védelme. Kétszer is olvashatjuk róla: „Istentől nem félt és embertől nem tartott.” Először úgy hangzik a megjegyzés, mint az emberek róla alkotott véleménye, másodszor pedig önvallomásként hangzik el saját szájából. Az volna a hivatása, hogy Isten törvényei szerint döntse el az emberek közti vitás ügyeket, de hogyan képes erre, amikor maga nem tiszteli Istent? Képes-e igazságosan ítélkezni a vitás helyzetekben? Az asszony többszöri kérése után mégis rászánja magát, hogy foglalkozik az üggyel. Ez azonban nem hivatástudatból fakad, hanem terhére van már az özvegy, nem akar konfliktusba kerülni vele. Az asszony nem hagy békét a bírónak, aki kényszerűségből eleget tesz kérésének.
A bevezetés szerint a történet arra példa, hogyan kell imádkozni. Az Istenhez fordulás jellemzője, hogy az ember kitartó az imában. Isten természetesen nem kényszerből, hanem jóságából fakadóan cselekszik, s csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek üdvösségünket szolgálják. A rendszeres imádkozás a hithez és Krisztushoz való hűséget növeli bennünk. Megszünteti félelmeinket és aggódásunkat, mivel az imában bizalommal Istenre és az ő végtelen jóságára hagyatkozunk.
A példabeszéd végén Jézus talányos kérdést fogalmaz meg: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” A kérdés arra utal, hogy imádkozni csak a hívő ember tud. Istentől bármit is kérni csak az tud, akiben megvan a hit, azaz hisz Isten létezésében és abban, hogy ő gyermekeiként tekint ránk. Hisz továbbá abban, hogy Istennek hatalma van kéréseink teljesítésére és ezt meg is teszi, ha ezek a kérések megfelelnek az ő akaratának és lelkünk üdvösségét szolgálják. Helyénvaló tehát, ha imáinkban nem a magunk elképzeléseinek megvalósítását kérjük Istentől, hanem azt, hogy az ő akarata, szándéka valósuljon meg életünkben. Ne csupán kéréseinkben, hanem az Istent dicsőítő és neki hálát adó imáinkban is legyünk kitartóak!
Vannak élethelyzetek, amikor az emberi erőfeszítés teljesen hiábavaló és már csak egyedül Isten segíthet. Az ő számára semmi sem lehetetlen.
A hit és az ima viszonyát az egyik oldalról megközelítve állíthatjuk, hogy a hívő ember imádkozik, a másik oldalról nézve pedig az imádkozó ember erősödik hitében, ezért a kettő szorosan összetartozik.
Fel kell fedeznünk újra az imádságban rejlő csodálatos erőt! A családtagok az egyéni imádság mellett minden nap szenteljenek időt a közösen végzett imára, vasárnaponként pedig az egész család vegyen részt a plébánia közösségi imádságában, a szentmisén. A családi imádságok alkalmával olvassák a Szentírást, azaz hallgassák Isten üzenetét, majd pedig kéréseikkel és hálaadásukkal forduljanak Istenhez. Ezen alkalmak ritmust adnak a családi életnek, és elősegítik a családtagok egymás iránti kölcsönös tiszteletét és szeretetét. Az imádkozó család hívő család. Ha lanyhul a családtagok imaélete, meggyengül a család hite is.
Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Jézus szavai újra és újra megérintik szívünket. Egyházunk számára nagy kihívást jelent ez a kérdés. Talál-e hitet a világ bármely részén? Talál-e hitet a keresztény hagyományokkal rendelkező Európában? Talál-e hitet Mária országában, Magyarországon? Talál-e hitet családjainkban?
Hitünk jutalma az lesz, hogy megláthatjuk Istent, akiben hittünk. Az örök életben megláthatjuk majd őt, akihez imádkoztunk. Imádkozzunk szüntelenül, hogy ezáltal is erősödjön hitünk, s az Emberfia az ő eljövetelekor találjon hívő és imádkozó embereket a földön!
(c) Horváth István Sándor